A terméket elhelyeztük a kosárba!
Kérem válasszon, folytatja a válogatást, vagy végzett és leadja rendelését.
 

Hírek, aktualitások

Címke: őssejt
Amit az őssejtekről tudni kell
Nemzetközi Egészségügyi Intézet meghatározása szerint:

„Az őssejteknek figyelemre méltó képességük van arra, hogy számos különböző típusú sejtté fejlődjenek a szervezetben. Mintegy javítórendszerként szolgálnak, elméletileg végtelen számban tudnak osztódni, hogy újra „lecserélhessenek", tehát pótoljanak más beteg sejteket.
Amikor az őssejt osztódik, a keletkező új sejtekben megvan az a képesség, hogy vagy őssejtek maradjanak, vagy pedig egy másfajta, szakosodott szerepű sejtté váljanak, mint például egy izomsejt, egy vörös vérsejt, vagy agysejt."

ŐssejtAz őssejtek olyan sejtek, amelyek életük végéig megőrzik osztódási képességüket, és folyamatosan képesek bármely irányban fejlődni, vagyis a különféle őssejtekből több sejttípus is kifejlődhet. A "legősibb őssejt" a megtermékenyített petesejt (totipotens), amelynek osztódásával kezdetét veszi az embrió fejlődése. Az egész szervezet ebből az egy sejtből fejlődik ki, vagyis ez a sejt minden sejttípus létrehozására képes. Az embriócsomó sejtjeit pluripotens őssejteknek nevezzük. Ezek a sejtek még igen "rugalmasak, alkalmazkodóképesek és nyitottak", vagyis az emberi szervezet minden más sejttípusa kialakulhat belőlük. A sejtek egy része a kifejlett szervezetben is feltehetően valamilyen őssejtállapotban marad, ezek a felnőtt vagy szöveti (multipotens) őssejtek.
Napjaink őssejtkutatásának egyik legfontosabb kérdése az felnőtt őssejtek töbszörözése.

Dr. David A. Prentice PhD, a Gerogetown-i Egyetemi Orvosi center élettudományok vezető kutatója a következőkről számol be a 2005. március 2-i publikációjában:

Őssejt kutatás„A felnőtt őssejtek képesek különböző szövettípussá átalakulni. A szövetekben a felnőtt őssejtek egyesülnek a befogadó szövettel és átveszik annak tulajdonságait, a regenerációt elősegítve.
Bizonyos esetekben a felnőtt őssejtek nem közvetlenül járulnak hozzá a szövet regenerálódásához, hanem úgy tűnik, hogy stimulálják a belül lévő sejteket a javításra. Bármelyik esetet is nézzük, felnőtt sejtek sikert aratnak a sérült szövet helyreállításában. A felnőtt őssejtek olyan problémákat is elkerülnek, ellentétben az embrionális őssejtekkel, mint például a tumorkialakulás, átültetési kilökődés."



A kutató a tanulmány függelékében az alábbi tapasztalatokról tesz említést:

„A felnőtt őssejtek haszna emberi betegekben:

IDEGRENDSZERI DEGENERATÍV BETEGSÉGEK és SÉRÜLÉSEK

• Parkinson kór
• Gerincsérülés
• Agyvérzés hatotta megrongálódás

SZEM

• Szaruhártya regeneráció

SEBEK ÉS SÉRÜLÉSEK

• Végtagüszkösödés
• Felszíni sérülés begyógyulása

AUTOIMMUN BETEGSÉGEK

• Általános lupus (autoimmun állapot amely behatással lehet a bőrre, szívre, tüdőre, vesékre, izületekre és az idegrendszerre)
• Sjogren-szindróma (autoimmun betegség, az izületi gyulladáshoz hasonló tünetekkel)
• Myasthenia (egy autoimmun izomideg-rendellenesség)
• Autoimmun cytopenia
• Scleromyxedema (bőrbetegség)
• Scleroderma (bőr-rendellenesség)
• Crohn-betegség (krónikus bélgyulladásos betegség)
• Behcet-kór
• Reumás izületi gyulladás
• Kezdetleges izületi gyulladás
• Sclerosis multiplex
• Polychondritis (krónikus porc rendellenesség)
• Általálnos vasculitis (vérér-gyulladás)

SZÍVIZOMZATI

• Szívkárosodás

IMMUNODEFICIENCIÁK

• Súlyos összetett immunodeficiencia szindróma

MÁS ANYAGCSERE RENDELLENESSÉGEK

• Sandhoff-kór (örökletes genetikai rendellenesség)
• Hurler szindróma (örökletes genetikai rendellenesség)
• Osteogenesis imperfecta (csont/porc rendellenesség)
• Krabbe Leukodystrophy (örökletes genetikai rendellenesség)"

OLIMPIQ STEM X CELL
Új felfedezés - A világon elsőként egri és pécsi kutatóink készítettek olyan, természetes anyagokból álló kivonatot, amely 50 százalékkal növeli a szervezet saját őssejttermelését.
A "mindenhatónak" is nevezett sejtek képesek regenerálni a beteg vagy az idő múlásával romló szerveket.

Az OLIMPIQ STEM X CELL igazi áttörést jelent az étrend-kiegészítők területén. A termék összetevőit ugyanis már évezredek óta alkalmazzák, élelmiszer-, illetve természetes medicinákként. A Magyar kutatók viszont, a világon először vizsgálták meg, hogy ezen alkotóelemek hogyan hatnak az őssejtekre!

Miért OLIMPIQ StemXcell a neve?

„Azért ez lett a neve, mert a különböző hatóanyagokat, mint egy olimpián, megversenyeztettük a hatékonyság szempontjából. Amelyik kiváló eredményt produkált, felhasználtuk" - magyarázza a kutatás vezetője.

A termék napi adagja két fajta kapszulából áll:

Őssejt védő (X CELL)

Növényi antioxidánsokkal és flavonoidokkal biztosítjuk az őssejtek útját az azokat támadó szabadgyökök ellen.

Fontos ugyanis, hogy ezek az őssejtek a cirkulációt segítő anyaggal arra a helyre jussanak el, ahol az átalakulást követően egy új szív, bőr, csont, izom, ideg, vese, máj, tüdő, porc, hasnyálmirigy szem működőképes egészséges sejtjeivé váljanak.

Gyümölcs és herba összetevők, magas polifenol / flavonoid, resveratrol (növényi antioxidánsok) tartalommal. Liofilizált gyümölcs mag-héj őrlemény.
Hatóanyagai: polifenolok, flavonoidok, antioxidánsok, feniletilamin, fitocianin, resveratrol

Őssejt szaporító (STEM X)

- Elősegíti a csontvelőben lévő őssejtek termelését
- Az őssejteknek a vérből a szövetekbe történő vándorlását
- Erősíti az immunrendszer sejtregenerációs funkcióit
Hatóanyagai: poliszacharidok, triterpének, aminosavak, fucose, klorofill, organikus nanoszilicium, likopin

A termék fontos állomás a biológiai terápiában, mert - az őssejt megtöbbszöröződését segítő (táp)anyag bevitele, szelíd módszerrel (elsősorban étrend-kiegészítővel) - segíthet a szervezet önvédelmi képességének erősítésében, a betegség utáni felépülésben.

Szedési javaslat

Megelőzés céljából napi egy alkalommal 1-1 kapszula bevétele az alábbi sorrend szerint:
Először az őssejt védőt (antioxidáns-XCELL) majd 30-60 percet követően az őssejt fokozót (regeneráló-STEMX) szájon át, bő vízzel fogyassza el.
Betegségek esetében, reggel és este 1-1 kapszula bevétele javasolt.
Maximálisan bevehető napi adag háromszor 1-1 kapszula.

Ez a termék nem szándékozik diagnózist állítani, kezelni, gyógyítani betegségeket.
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot!

Nem tartalmaz: cukrot, mesterséges színezéket, mesterséges aromát, szóját, tejszármazékot, élesztőt, tartósítót.

A termék OÉTI notifikációs száma: 2162/2007, 2163/2007
A Gyártó ISO 9001:2000 és HACCP minőségbiztosítási engedélyekkel rendelkezik.

Őssjet szaporítás - őssejt megrendelés

Olimpiq Stemxcell (15-15 db) Ár: 9.500 Ft
Olimpiq Stemxcell (30-30 db) Ár: 17.200 Ft
Olimpiq Stemxcell (45-45 db) Ár: 23.900 Ft
Olimpiq Stemxcell (60-60 db) Ár: 29.700 Ft

Rendeléseket csak Magyarország területéről tudunk felvenni!

Külföldi megrendelések esetében kérjük írja meg igényét és elérhetőségét az info@ossejt-terapia.hu oldalra.

Az árak az ÁFA-t, illetve a csomagolási költségeket tartalmazzák.
A rendelését 3 munkanapon belül házhoz szállítjuk, és a postaköltséget is átvállaljuk 10.000Ft felett!
10.000 Ft alatti rendelés esetén a házhozszállítás díja bruttó 910 Ft.

form megrendeles | melle a kov szoveg

Amennyiben a termékkel, vagy annak rendelésével kapcsolatban kérdése van, hívja fel szaktanácsadóját a +36-20-777 28 14-es telefonszámon!

Rendeléseiket a GLS futárszolgálat szállítja házhoz. Ha a szállítással kapcsolatban kérdése van, a szállítás napján a +36-29-886-600 telefonszámon érdeklődhet.

Őssejt készítmények - felhasználói tapasztalat

Terméktapasztalatok


Ebben a menüpontban a terméket fogyasztók osztották meg velünk tapasztalataikat.
Amennyiben Ön is fogyasztja a készítményt, kérjük írja meg észrevételeit az alábbi e-mail címre:

info@ossejt-terapia.hu

Vagy írjon Nekünk online itt !

Köszönjük!

 

 


10 éve diagnosztizált Parkinson beteg vagyok. Eddig hősiesen tartottam magam, (és nagyszerűen fizetett menedzseri pozicióimat), de sajnos ezév közepén már annyira sok volt a \"zavar\", hogy végül én adtam fel a poziciómat. Nem azért, mert a harcot feladtam, hanem hogy megpihenve, teljes erőmmel a Parki ellen fordulhassak. 4 hónapja csak, hogy szedem a az OLIMPIQ STEMXCELL készítményt, két héttel szedés után már éreztem jótékony hatásait és kb 2-3 hete, hogy az \"apro láthatatlan kezecskék\" kezelésbe vették Parki barátomat: kevesebb a kellemetlen bezavarás (görcsök, túlmozgás, beszédhibák, inconti, stb). Szabályosan érzem, ahogy hat, a homlokom mögött (beszédközpont?) orrom hegye alatt (szaglás?). A hagyományos Parki orvosok megriadtan és kétkedve fogadják a híreket, attól tartok visszautasitják kezelésem és a tablettafelírást. Az előrehaladás nyomán nem az állapotomat akarom mihamarabb feljavitani, hanem a levodopa-karbidopa-entakapon bevitelt szeretném csökkenteni. Napi 1300 mg levodopa agadagot kb 1000 mg bevitelre tudtam redukálni. 700ra szeretném visszaparkolni.

 

Vince
Szolnok
1973 június 27-én születtem. 1978-ban, hosszas orvoshoz járás és egy izom minta vétel után diagnosztizálták a betegséget: "Dystrofhia musculorum progressive", magyarul izomsorvadás. Aki hasonló diagnózist kapott, az tudja mi következett ez után. Egyik gyógyfürdőtől a másikig, egyik természetgyógyásztól a másikig, mivel a jelen orvostudomány állása szerint a betegség gyógyíthatatlan.

10 évvel ezelőtt az állapotom olyan szintre süllyedt, hogy kerekesszékbe kényszerültem. Anabolikus szteroidokkal próbáltam lassítani a leépülést. Sajnos a májam nem jól tűrte. A napi 1 tabletta helyett már csak minden másnap tudtam szedni. A dózis csökkentésével az erőnlétem is csökkent.

Két hónapja szedem az OLIMPIQ STEMXCELL őssejt szaporító és védő kapszulákat. Már egy hét múlva éreztem a javulást. Olyan izmokat is meg tudtam feszíteni amiket már évek óta nem. Könnyebben tudok mozogni és nem fáradok el olyan hamar.

Tisztában vagyok vele hogy még hosszú út áll előttem, hogy látványos eredményt érjek el. De amíg érzem a javulást, addig szedem a kapszulákat és bátran ajánlom mindenkinek, akinek bármilyen egészségügyi panasza van.

Ifj. Pásztor Sándor
Szerbia
11 éves kisfiunk tavaly sportbaleset következtében jobb oldali bénulást szenvedett el. Állapota javul, az OLIMPIQ STEMXCELL-t 3. hete szedi. Köszönettel
Suhajda Lászlóné
Szeged
1 hónapja szedem a készítményt. 3 porckorongsérvem van, ami időnként erős fájdalommal jár. Két hét után kezdtem érezni, hogy sokkal jobban érzem magam, reggelente nem fájdalmakkal kelek fel. Sokkal nagyobb lett a teherbírásom, nyugodtabb vagyok. Úgy érzem, mintha megfiatalodtam volna ettől a szertől. Ajánlom másoknak is, akik tehetik, próbálják ki.
Pálovicsné
Kecskemét

23 éves Sclerosis Multiplexes vagyok. 3 munkahelyet veszítettem el betegségemhez köthetően. Próbálok hasonló gondokkal küzdő embereket felkutatni és segíteni! Megismerkedtem az OLIMPIQ STEMXCELL őssejszaporító készítménnyel. Immáron két hónapja szedem és jelentős javulásról tudok beszámolni!
István
Győr

Sziasztok! Most fogyott el egy havi adag az OLIMPIQ STEMXCELL-bõl és szerencsére pozitív eredményről tudok nektek beszámolni. Most értem haza a szemészetről és az orvosom csodálkozott hogy mitől javult a szemem 1 1/2 dioptriát! Nagyon örülök a javulásnak és továbbra is szedem, mert úgy hallottam, hogy a szervezet más területén is kifejti javító hatását egy időben.
Ildikó
Debrecen

54 éves nagyapa vagyok. Az unokámmal ülök a gépnél és meg kell hogy osszam veletek ezt a kis érdekességet! Másfél hónapja szedem a OLIMPIQ STEMXCELL-t. Ha hiszitek, ha nem, a hófehér hajam elkezdte visszanyerni barnaságát a tarkóm környékén! Újra megfiatalodom?
Feri bácsi
Lajosmizse

Május óta szedem az OLIMPIQ STEMXCELL őssejtszaporítót. 2-hét szedés óta teljesen megszűnt az isiász + lumbágó + csípő, forgó 15-éve fennálló nagy-nagy fájdalmam. Hihetetlen, de igaz. 4 hetes iszonyatos korona alatti fogfájásom teljesen megszűnt. Köszönöm, hogy jól vagyok!
Király Miklósné
Szigetszentmiklós

"Sokat utazom autóval. Lassan 7 éve, hogy a folyamatos utazást meg kellett szakítani a lábamba nyilalló fájdalmak miatt. Később már az éjszakai alvást is zavarták a fájdalmaim. Két gerincsérvet diagnosztizáltak az orvosok. A kezelések nem sokat segítettek. Két hónapja szedem az OLIMPIQ STEMXCELL-t . A második hét után az éjszakai fájdalmak teljesen elmúltak és a második hónap végén már a 3 órás autóút sem jelent problémát. Fájdalmaim megszűntek.

Édesanyám 80 éves és nagyon keveset tudott aludni. Nehezen aludt el, pár óra múlva már felébredt. Legtöbbször hajnal 3-4 órakor már fent volt. Mióta szedi az OLIMPIQ STEMXCELL-t, reggel 6-ig alszik. Nagyon boldog és így napközben sem fárad el."

Demuth Jánosné
Sopron

"28 éves életerős fiatalember voltam míg be nem kerültem a kórházba fekélyes vastagbélgyulladással (colitis ulcerosa). 24 napot töltöttem bent, 84kg-ról lefogytam 71 kg-ra! Én bent a kórházban értesültem betegtársaimtól az OLIMPIQ STEMXCELL-ről! Egy hónapja szedem napi két kapszulát. Erőm visszatért, testsúlyom visszaállt a testmagasságomhoz megfelelően, teljesen jó a közérzetem, ha kontrollra megyek vissza, a kezelőorvosom csak csodálkozik a javuláson!"

Endre
Budapest

Gyermekem 4 éves lesz szeptemberben. Mindkét lábát tavaly szeptemberben műteni kellett achilles rövidüléssel. Addig csak lábujjhegyen tudott járni. Azóta ez rendeződött. Mozgásában részben le van maradva kortársaitól. Beszélni nem beszélt. Kromoszómailag semmiféle eltérést nem találtak. Valószínűsíthető betegségként cerebralis pareses diplegiás formáját jelölték meg. Megrendeltem az OLIMPIQ STEMXCELL kapszulát. A termékeket a megrendelés után rövid időn belül megkaptam. 1 hete szedi gyermekem, mivel 4 éves lesz nem tudom lenyeletni a kapszulát vele, de a tartalmát kiöntve teába és főzelékbe megeszi. Az 1 hét alatt sokkal jobb lett az étvágya, olyan dolgokat is megkóstol, amire eddig rá se nézett, mozgásilag is javult! Eddig nagy ritkán kimondott 1-1 szót, mióta szedi a kapszulát sokkal többet beszél. Köszönöm a segítségüket.

Ország Józsefné
Szombathely

Egyik ismerősöm rendelt tőlem OLIMPIQ STEMXCELL-t, két hét szedés után a következőket mondta: kevésbé fáj a derekam, sokkal könnyebben fel tudok menni a lépcsőn - ami nem mindegy, mert emeletes házban lakik -, nagyban javult a közérzetem, nem vagyok olyan feszült. Most 3 hónapos kúrát tervez a termékből, aztán majd meglátja.

Kurucsai Márta
Jánoshalma

57 éves vagyok, egy gyógynövényboltban dolgozom. Úgy gondoltam, mielőtt ajánlom az OLIMPIQ STEMXCELL-t, magamon és a családomon. A kapszulák szedését követő hatodik napra határozottan javult a látásom. A férjem és anyám ezen felbuzdulva, ekkor kezdték el szedni. A második hét után, a 2-3 ujjnyi visszértágulataim felére csökkentek, a seprűerek halványultak, a sötétlila elszíneződés fokozatosan szívódik fel. Sok apró pozitív változást észlelek, nem csak magamon, a férjemen is. Erről a következő levélben számolok be.

Nyugodt szívvel merem ajánlani mindenkinek!

Pethő Istvánné
Budapest



 

Sok évvel ezelőtt cukrot találtak a vizeletemben, majd a terheléses vérvizsgálat is alátámasztotta, hogy nincs minden rendben. Néhány hónapi diéta után úgy tűnt, csak átmeneti zavar volt. Bevállaltam a második gyereket és a terhességgel újra rosszak lettek a leleteim. Kórház, inzulin és végül egy egészséges kislányom született, aki 27 éves. Szülés után már nem kaptam inzulint, mardt a diéta. Bevallom igazából, csak akkor diétáztam, amikor éreztem a szükségét, de évekig nem volt ellenőrizve a cukrom. Pár évvel ezelőtt készült egy vérvizsgálat ami szintén kisebb el! térést mutatott a cukornál. Azóta már az egyéb kardiológiai diagnózisokhoz az IGT is felkerült. Hallottam az OLIMPIQ STEMXCELL készítményéről, és be is szedtem 2 hónapi adagot. Nem készültem rá, de mégis úgy adódott, hogy mielőtt elkezdtem szedni akkor is készült labor leletem, és nem éppen közvetlenül utánna, de kb. 1 hónappal később egy lezajlott gyulladás után szintén készült vérvizsgálat. Meglepődve tapasztaltam, hogy a cukor értékeim rendre a megadott értékhatáron belül vannak. Ez már ritkán fordult elő az utóbbi időben, és éppen romlania kellett volna az augusztusi étrend kihágásaim mia! tt. Szokás mondani, mindent ettem annak érdekében, hogy rossz legyen. Rengeteg süteményt sütöttem a gyermekem esküvőjére és a szőlőt is nagyon szeretem. Először nem is értettem, majd bevillant, mintha azt olvastam volna a készítményről, hogy a cukorbetegségre is hatással van. Én biztosan tudom, hogy nekem segített. Igaz nem kirívó értékeim voltak, de a folyamat - amely nyomon követhető - odavezethetne, megállt, ill. visszafordult! A történetem pedig az Önök igazolására írtam meg, hátha egy picit segíthetek ezzel.
Sok sikert kívánok kitartó munkájukhoz!
Erzsébet
Kecskemét
Hálás köszönetem a termék gyártóinak!! Végtagjaim, gerincem (derekam) azóta nem fájnak egyáltalán, mióta a terméket használom. Még az időjárás-változást sem érzem! Vérnyomásom alacsonyabb lett (3. hete szedem), egyik gyógyszert önkényesen el is hagytam. Ismerős néninek is ajánlottam: dagadt lába szinte állandóan fájt. Már másnap telefonált, hogy a fájdalom elmúlt, s kb. 1 hét múlva kezdett lohadni a dagadás is. Szóval: megint MAGYAR kutatókra lehetünk büszkék és nagyon köszönjük NEKIK!
Klári
Esztergom
Szeretnék hozzászolni az ősejtszaporító hatásához, hátha valakinek segítek ezzel. Mivel még kevés a tapasztalat ez is valami. A férjem 6 hete szedi a terméket (más termékekkel pl: csírákkal), cukorbetegségére ( 2 típusú) nem lehetett gyógyszerrel sem kordában tartani 16-20 között volt. MOST JAVUL A HELYZET a cukorszinttel hát remélem hogy nem mászik vissza. Amit tudni kell hogy a magas cukor nagyon sok problémát okoz. Sok vizelet, kiszáradás, bőr öregedése, potencia zavar stb. ezek 6 hét alatt teljesen megszűntek. Sőt olyan energiája van a férjemnek hogy még neki is feltűnt de a cukorszint még nem jó, csak javulgat. Mindenképpen tovább szedi, úgy számoltuk kb. még 3 hónapot és majd meglátjuk a későbbiekben hogy alakul a betegség gyógyulása, meg a pénztárcánk, mivel mi is keveset keresünk akár sokan mások. Mi nagyon bízunk a készítményben, más megoldás nincs, mert hiába való volt, hogy diétázik, nem dohányzik, nem alkoholizál, (ez genetika) örökletes. Mindenki maga dönti el, hogy kipróbálja vagy sem. Nekünk eddig ennyi hatása mutatkozott az őssejtszaporítónak, de ezért is nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik dolgoznak a termék fejlesztésén. TISZTA SZÍVBŐL KÖSZÖNJÜNK!
Erika és István
Veszprém

A STEMXCELL ŐSSEJT FOKOZÓT 2007. ÁPRILISÁBAN KEZDTÜK EL SZEDNI.
TERMÉKTAPASZTALATAIM A KÖVETKEZŐK:

Elmúlt a térd- és könyökfájásom, amivel évek óta kínlódtam.

Volt egy hámló szemölcs a bokám felett, ami mint tudjuk a bőrrák előszobája. 2 napja azt vettem észre, hogy eltűnt.
2 hónapja nem volt gondom az aranyeremmel, ami azelőtt heti rendszerességgel begyulladt.

Nem "szúr" a szívem, nincs benne – stresszre sem – "nyomás" hátrafelé a hátamba.

Normalizálódik a vérnyomásom, már minden gyógyszeremnek csak a felét kell szednem (a vérnyomáscsökkentőket nem szabad hírtelen elhagyni!).

A férjem szeme egy dioptriát javult, sorban szedi elő a régi szemüvegeit.Sokkal kevesebb ősz hajszála van, és tele van a feje apró "baba" hajjal.Ez egyébként nálam is tapasztalható.

A 68 éves nagynénémnek 2 havi OLIMPIQ STEMXCELL szedése után, egyik napról a másikra élénkebb ibolya-kék lett a szeme, mint lány korában.

3 havi szedés után nappali fénynél szemüveg nélkül olvasom a legapróbb betűket is. Ezt eddig csak 2-es olvasószemüveggel tudtam megtenni.

Egyik általam szponzorált balesetes fiút le akarták venni a gépekről, mert nem volt agyműködése. 3 napja szedte az OLIMPIQ STEMXCELL-t, amikor az orvosi konzílium agyműködést tapasztalt, így nem vették le a gépről. Ma már éber-komában van, és már nem szondán keresztül eszik!

Mátyás Királyné
Budapest

"Több éve alvászavaraim vannak, nemcsak elalvási, hanem éjjel többször felébredtem pisilni. Reggel fáradtan ébredtem, ami az egész napomra kihatással volt. Fáradtság, türelmetlenség stb. Próbálkoztam gyógynövényekkel, de hiába. Két hét OLIMPIQ STEMXCELL szedés után az alvászavarom megszűnt, nem kell kimenni a wc-re, kipihenten ébredek, és nagyon jól érzem magam.

A férjem miatt rendeltem meg a terméket főleg, aki magas vérnyomására évek óta gyógyszert szed, de sajnos stabilizálni így sem sikerült. A munkájából adódó stressz miatt ingadozó maradt. Kivizsgálások során kiderült, hogy a vércukor szintje meghaladja a normál értéket. Gyógyszert nem akart szedni, ezért otthon naponta ellenőrizte a cukorszintet és ha kiemelkedő volt az érték, táplálkozással " szorította" vissza, de még így is az elfogadott érték fölött maradt. (8-10 között ingadozott). Ez már évek óta így volt. Az OLIMPIQ STEMXCELL szedése után 1 hónappal a vérnyomása normalizálódott, nincsenek kiugrások, a napközbeni feszültségeket jól viseli és a cukra a normál értéken belül van :-)))) , egyenletes értékkel!

Huszár Gyöngyi
Ausztria

"2006 februárjában hatodszor kellett volna kés alá feküdnöm, hogy újra megműtsék elvékonyodott hasfalamat. Szerencsémre belázasodtam, így az operációt el kellett halasztani. Hallottam az OLIMPIQ STEMXCELL készítményről, ezért úgy gondoltam, a kés előtt jöjjön az őssejtszaporító! A készítményből rendszeresen napi 1-1 kapszulát szedtem, illetve szedek a mai napig is, mára - az ultrahangos vizsgálat tanúbizonysága szerint - megindult a szövetek regenerálódása, vagyis az időről időre "kiszakadó" hasfalam "vastagodni" kezdett.
Az utóbbi hónapokban az erőnlétem is sokat javult!"

Paróczai László
Lenti

TISZTELT SZABÓ LÁSZLÓ ÚR ÉS CSAPATA. TELJES tisztelettel szeretném megköszönni azt, amit értünk emberekért tesznek a mai napig is. A férjem 2 típusú cukorbeteg. Hiába voltak szinte már nagyon jók a vérkép eredményei, a cukorszintje akkor is nagyon magas volt. Ami azt jelenti 16-20 között volt a gyógyszerek ellenére is. Ekkor az interneten keresve a gyógyító növényeket teljesen véletlen akadtam az önök oldalára. Mely nekem nagy boldogság. Elkezdte a férjem szedni az OLIMPIQ STEMXCELL terméket valamint Innulion Forte Fruktózt és nagyon szépen csökken a cukorszintje. Nagyon szeretném meggyógyítani őt is és magamat is. NAGYON BÍZUNK AZ ÖNÖK TERMÉKÉBEN ÉS MINDENKINEK CSAK AJÁNLANI TUDOM. TISZTA SZÍVÜNKBÖL SOK SIKERT KÍVÁNUNK ÖNÖKNEK TELJES TISZTELETTEL

Takács család
Miskolc

Az OLIMPIQ STEMXCELL őssejt fokozó és védő szedése után két héttel a tapasztalataim:

Fekvő beteg gyerekem 25 év után kapaszkodva felül magától, rendeződött a szorulásos gondja. Naponta van széklete.

Én is szedem 54 évesen, és nincs fáradtság érzetem, mióta elkezdtem szedni, kb. a harmadik napon feltűnő volt a változás. Korán reggeltől késő éjfélig nem volt fáradsággal terhelt időszakom, kemény fizikai munka mellett sem.

Sántáné Bátor Zsuzsanna
Budapest

Már 8 éve forgalmazom a Flavin termékeket. Nagyon jók a tapasztalataim nekem és a vevőimnek is.
Az OLIMPIQ STEMXCELL kapszulát úgy gondoltam én is kipróbálom, hiszen évek óta fáj a lábam elégtelenség miatt. Nyáron mindig égő, feszítő, bizsergő érzés van benne, ezen kívül nyugtalanul aludtam, sokat jártam WC-re éjszaka. 2 hónapja szedem a készítményt és ezek a tünetek mind megszűntek, sőt még 5 éve fájó vállam is helyre jött! Remélem, hogy lágyéksérvem is meggyógyul!
Gratulálok Szabó úrnak és csapatának, hogy ilyen készítményt állítottak elő!

Kerek József
Jászberény

 

 

Gyakori kérdések
Az alábbiakban a termékkel kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre adunk választ:
Kinek ajánlott a termék fogyasztása?

A legújabb kutatások alapján a terméket bárki fogyaszthatja.

Kb. 35-40 éves kortól preventív céllal mindenki részére ajánlható! Idősebb korban különösen ajánlott!

Meddig kell fogyasztani a terméket?
Megelőzésre kúraszerűen 3 - 4 hónap, de folyamatosan is fogyasztható! Ha viszont súlyosabb betegség áll fenn, akkor rendszeres fogyasztása javasolt!
Van-e mellékhatása a készítménynek?
Mivel kizárólag olyan természetes anyagokat tartalmaz, melyeket már évezredek óta alkalmaznak, élelmiszerként, illetve természetes medicinákként ezért semmilyen káros mellékhatása nincs!
A készítmény szedésének kezdetekor esetleg bizonyos tünetek, - a homeopátiás készítmények alkalmazásához hasonlóan - felerősödhetnek.
Ha gyógyszereket szedek, akkor szedhetem-e a terméket?
Igen, de ebben az esetben azt ajánljuk, hogy a gyógyszerek és a termék bevétele között 2-3 óra teljen el.
Beültetett inplantátummal rendelkezők szedhetik-e?
A legújabb kutatási eredmények alapján - ellentétben a kezdeti tiltással - igen, fogyaszthatják a terméket, mivel a szervezet már elfogadta az inplantátumot!
Számokban kifejezve, mennyivel növeli meg a kapszula az őssejtek számát?
Felnőtt embereknél kb. 10-12 millió őssejt található a szervezetben. Ez a szám, a kor előrehaladtával 5 millióra csökken. A termék szedésével 50%-al tudjuk megnövelni az őssejtszintet! Vagyis, kb. 2,5-6 millió többlet őssejtet tudunk elérni a készítmény fogyasztásával
Miért kell az őssejt védőt is fogyasztani?
Az őssejt védő kapszula vértisztító, illetve olyan anyagokat (antioxidánsokat) tartalmaz, melyek megvédik az őssejtet a véráramban és a szerveknél a szabadgyökök támadásától.
Milyen eddigi tapasztalatok vannak a termékkel kapcsolatosan?

A terméket fogyasztóktól az alábbi visszacsatolásokat kaptuk:

- ízületi fájdalmak csökkenése
- mozgásszervi problémák enyhülése
- látás, és hallás javulás
- memória lényegesen javul
- csontritkulásos tünetek enyhülnek
- pajzsmirigy-alulműködés ben javulás volt észlelhető
- Parkinson-kor tüneteinek lényeges csökkenése
- Sclerosis Multiplex ben szenvedők jelentős javulást tapasztaltak
- szív- és érrendszeri bántalmak mérséklődtek
- izomsorvadás esetén jelentős javulást tapasztaltak
- jobb koncentráló képesség
- javuló erőnlét és állóképesség
- hideg végtagok felmelegedése
- közérzet javulása
- fiatalabb, fittebb érzés
- magas vércukorszint normalizálódott
- nyugodtabb, pihentetőbb alvás
- depressziós tünetek csökkenése
- aranyérrel kapcsolatos problémák javulása
- körömerősödés, hajnövekedés volt tapasztalható
- normalizálódott a magas vérnyomás
- inkontinenciás zavarok jelentősen javultak

Ezek a tapasztalatok minden egyénnél különböző időben jelentkeztek. Van akinél 2 hét, de olyan ember is akadt akinél 3 hónap múlva volt érezhető javulás.

Ha bármilyen további kérdése merülne fel, kérem az alábbi e-mail címre írja meg nekünk.

kerdesek@ossejt-terapia

Vagy írja meg online:

Online kapcsolatfelvétel

Köszönjük!

A kutatásról
Az őssejt kutatásrólKezdetben a figyelem középpontjába került a kék-zöld alga különös hatása. Ez a növény olyan változásokat idézett elő az emberi szervezetben, melyek összetételét tekintve indokolatlannak bizonyultak. Többek közt javítja a látást, regenerálja az izületeket. Christian Dreapeau kanadai tudós rájött, hogy nem az alga összetételében, hanem az össejtek termelődésére gyakorolt hatásában rejlik a titok.
Szabó László tudós és kutató nem állt meg ennél a felfedezésnél, hanem tovább gondolkodva arra a feltételezésre jutott, hogy, ha van a világon egy anyag, amely képes serkenteni az össejtek termelődését, akkor valószínű, hogy több hasonló hatású is létezik.

A pécsi tudományegyetemen létrehoztak Szabó László vezetésével egy kutatócsoportot, mely több különböző anyag hatását vizsgálta az össejtekre való hatásuk szempontjából. A vizsgálódás során kiválasztottak kilenc olyan anyagot, amelyek legalább 75%-kal növelik az össejtek termelődését és 6-10 órán keresztül folyamatosan a megemelkedett szinten tartják az őssejtszámot.

A kutatás során nem csak azt vizsgálták, hogy bizonyos összetevők hatására a szervezet képes több őssejtet termelni, hanem azt is, hogy ezek az őssejtek valóban képesek hivatásuk elvégzésére.

A megfelelő anyagok kiválasztásánál tehát fontos szerepet játszott az is, hogy

- az összetevők hatására termelődő őssejtek a véráramba kerülve életképesek maradnak-e,

- eljutnak-e a megfelelő sérült, vagy elhasználódott szövetekhez,

- és ott valóban képesek átalakulni a megfelelő sejtekké és beépülni a szövetekbe.

Jogi közlemény

A weboldalon található, ill. megvásárolható készítményekkel kapcsolatos információk kizárólag tájékoztató jellegűek! Előfordulhat, hogy ezen információk hiányosak vagy bizonyos elemeiben nem egyezik a konzervatív orvoslás felfogásával. Ennek megfelelően az itt feltüntetett információk nem tekinthetők úgy, hogy azok közzétevői, a weboldalon olvasható információkkal szakmai tanácsadást vagy szolgáltatást nyújtanak. A feltüntetett információk nem helyettesíthetnek egy szakemberrel (szakorvos, háziorvos) folytatott konzultációt. Ha úgy érzi, az Ön adott problémájára, betegségére vonatkozólag függőben maradt kérdései maradtak a weboldalon forgalmazott termékek arra való alkalmazásával kapcsolatban, a vásárlást megelőzően forduljon szakemberhez!

Mindent megtettünk annak biztosítása érdekében, hogy a weboldalon található valamennyi információt megbízható forrásból szerezzük be,- azaz közvetlenül a forgalmazótól, a Crystal Institute Kft.-től. Ennek ellenére nem felelünk azok esetleges hiányosságaiért, illetve az azok figyelmen kívül hagyásának esetleges következményeiért. A weboldalon található valamennyi információ figyelembevétele a Tisztelt Vásárló felelősségére történik és a megvásárolt termékek szedésével az elérni kívánt hatásokat nem tudjuk garantálni, továbbá azokért nem vállalunk sem kifejezett, sem hallgatólagos garanciát, vagy felelősséget!

Minden, a weboldalon megjelent termékinformáció a gyártótól, azaz a Crystal Institute Kft.-től származik, annak szakemberei átolvasták, és jóváhagyták, ezért a weboldal tulajdonos információt közvetítőként nem felel az oldalon található információk figyelmen kívül hagyásának következményeiért.

A www.ossejt-terapia.hu a Crystal Institute Kft. független terméktájékoztatással foglalkozó partnere.

Minden a termékekkel kapcsolatos jogi, forgalmazhatósági, engedélyezési kötelezettségek a Crystal Institute Kft.-t terhelik, és bővebb információk is tőlük kaphatóak.

Az étrend-kiegészítők forgalomba hozatalához semmilyen (állat, vagy humán) kísérlet vagy engedélyezés nem szükséges, az OÉTI felé (Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet) csupán notifikációs (bejegyzési) kötelessége van. Cégünk az elmúlt 10 évben mégis fontosnak tartotta, hogy tudományos kísérleteket, vizsgálatokat végezzen és a termék ajánlásai mellé azokat nyilvánosságra hozza.

Az étrend-kiegészítő NEM GYÓGYSZER! Hatása a benne található alapanyagokra épül, és a szervezet regenerációjában játszhat szerepet. Készítményeink nem szándékoznak diagnózist állítani, kezelni, betegségeket gyógyítani.

FIGYELMEZTETÉS!
Az étrendkiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére sem megelőzésére. Az étrend-kiegészítők élelmiszerek, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van. Kérjük a gyártó leírásainak olvasásakor ezt vegyék figyelembe!

ŐSSEJTSZINT MÉRÉS
Őssejt, mint az egészség mérőszáma!

A jövő gyógyászatának ígérete - az őssejt.

Az orvostudomány egy új korszak nyitányához jutott el, az őssejtek hasznosításához. Napjaink őssejt kutatásának egyik legfontosabb kérdése a felnőtt őssejtek többszörözése.

Ha rá tudjuk venni a szervezetünket arra, hogy természetes úton több őssejtet termeljen, akkor a szervezetünk saját maga tudja kijavítani a betegség, baleset vagy egyszerűen az öregedés által bekövetkezett hibákat.

Minél több őssejt van jelen a vérben, annál jobb az egészségi állapot. A csontvelői őssejtek alkotják a szervezet természetes "megújulási" szisztémáját.

Az őssejtszint a legjobb jelzője az egészségnek. Jobb, mint a koleszterin szint, a vérnyomás, a vércukorszint stb. Jobb, mint bármi, amit kardiovaszkuláris rizikóként ismerünk és ez érvényes mindenre a szervezetben.

Sejtregeneráció:

- 1 másodperc alatt - 1 millió új sejt keletkezik
- 1 perc alatt - 60 millió új sejt keletkezik
- 1 óra alatt - 3600 millió új sejt keletkezik
- 1 nap alatt - 86400 millió új sejt keletkezik

Az őssejtek száma kb. 5 liter vérben 5 és 25 millió között változik az emberi szervezetben. Az életkor előrehaladtával azonban a termelődő őssejtek száma jelentősen csökken.
Méresse meg Ön is őssejt szintjét, hogy megtudja, milyen szervezetének a regenerációs képessége!

Őssejtszint-mérés folyamata:


A méréshez két kémcső vért vesznek le, az egyiken általános vérképanalízist (pl. vércukorszint, koleszterinszint, stb.) végeznek, a másikat pedig az őssejtszint-mérésre használják fel. Az őssejtszint-mérés során a vérhez különböző reagenseket adnak (CD 34 és CD 45), melyek a vérben található alakos elemekhez kapcsolódnak. Így az őssejteket el lehet különíteni az egyéb alakos elemektől. Az alakos elemek között található őssejtek hányadával tudjuk megállapítani, hogy mennyi a mikroliterenkénti őssejtszám.